Az A la Maison számomra az a hely volt amit mindig is egy kissé sznobnak találtam, ezért a gusztusos ételek és gyönyörű környezet ellenére sem szívesen mentem oda, de a napokban tett látogatásom megváltoztatta a véleményem. Az tény, hogy turista orientált, de mi nem az ami a Deák tér közelében található?! A felszolgálók nagyon kedvesek és közvetlenek voltak, így az ott töltött idő abszolút pozitív élmény maradt. Az étterem alapvetően reggeliző és brunchozó, de déltől ebédet is lehet rendelni. Én először egy lazacos-avokádós salátát kértem, ami csalódást okozott, mert egyrészt nem volt akkora adag ami egy ebédnek betudható lenne, másrészt pedig ízetlen volt. Viszont amiben nem csalódtam, sőt…az a mogyorókrémes amerikai  palacsinta volt. Sehol nem ettem még ilyen jót. A közepe is töltve volt mogyorókrémmel, rajta is volt, és ráadásnak gyümölcsökkel és tejszínhabbal együtt tálalták. Ezért már érdemes volt betérni oda. A hely maga gyönyörű a nagy, tágas, fényes belső terével és letisztult fehér-szürke színkombinációjával. Ha másért nem is, a palacsinta miatt nézzetek be egyszer!